Ferrari nyerte a 2024 Le Mans-i 24 órás versenyt

Ezzel pedig a maranellói gyárnak olyat tettek le az asztalra, amilyet 90 éve láthattunk utoljára.
1934-ben volt rá legutóbb példa, hogy ugyanaz a gyártó nyerjen két versenyt egymás után.
Az előrejelzések alapján sejteni lehetett, hogy izgalmas verseny lesz a 2024-es. Egy nap alatt, hat kölünböző napszakban szakadt le az ég, ezzel megnehezítve a csapatok munkáját.
Hajnalban szinte árvíz volt a pályán amely azt eredményezte, hogy négy és fél órán át a safety car mögött tomboltak a mezőn lóerői!
Zidane indította a mezőnyt, a 6-os rajtszámú Porsche az élen, majd az 50-es jatszámmal induló, későb a futamot megnyerő Ferrari következett, megelőzve a 3-as számú Cadillacet.